"Nem elég a gyors autó, ahhoz, hogy nyerj, előbb célba is kell érni."

Sebastian Vettel

 

A StarWars repülő autója

Repülő autó az Ötödik elemben

Már sok alkalommal láthattuk filmvásznon, különböző sci-fi filmekben a repülő autót, Californiának, a világ film központjának köszönhetően, most Californiában bemutattak egy valódit. Az Opener nevű cég BlackFly névre hallgató járművéről a gyártó azt mondja, hogy egy tankolással 40 kilométert képes megtenni, a csúcssebessége pedig 100 km/h. A repülőautóban egy ember tud utazni és a két szárnyán elhelyezett hajtómű segítségével képes a levegőbe emelkedni.

Larry Page a Google társalapítója finanszírozta az Opener céget, mivel közúton azonban nem használható, a BBC szerint sokkal inkább drónnak kellene nevezni a találmányt, egy olyan drónnak, ami képes arra is, hogy embert szállítson.

A fejlesztők azonban úgy vélik, hogy sokkal inkább úgy érdemes tekinteni a modellre, mint egy sportautóra, de az első modellek egy sportautó áránál magasabbak lesznek. A BlackFly autót Kanadában tesztelték, mert a használatát az ottani légügyi hatóság engedélyezte.

A fejlesztők úgy gondolják, hogy a BlackFly vezetéséhez nem szükséges jogosítvány, de a pilótáknak részt kell venniük egy rövid tréningen. A cég vezetője azt mondta, hogy a jármű saját magát is képes irányítani, ha a helyzet úgy hozza, de manuálisan is lehet vezetni.

A repülőautó koncepció terén egyébként nem egyedülálló az alkotás, a világban számos más fejlesztés jelenthet konkurenciát a Californiában bemutatott modellnek.